Önzetlenül
segíteni olyan a léleknek, mint egy hosszú nap után lerúgni a cipőt, vagy
kibontani egy szoros kontyot. Felszabadító és jóleső. Ha adományra gondolunk, arra
gondolunk, hogy valaki másnak adunk. A Labor Café egy kakukktojás, hiszen ha
ott adományozunk, magunknak adunk. Az ott bedobott adományokat, valamint a
Tabulapláza Alapítvány számlájára, a Labor Café projekt számára utalt
adományokat 100%-ban a fenntartásra, fejlesztésre és üzemeltetésre fordítjuk. Nem
csak tárgy és pénzadományokat várunk, ötleteket is, melyek nyomán még jobban
éreznéd magad. Adj nekünk, hogy adhassunk Neked!
Ha anyagilag nem tudsz minket támogatni, az emberi erőforrásokra is nagy szükségünk van. Lelkes önkénteseink már eddig is nagy segítséget nyújtottak, ami nélkül nem lehetne a mostani állapotában a Labor Café.
Ha anyagilag nem tudsz minket támogatni, az emberi erőforrásokra is nagy szükségünk van. Lelkes önkénteseink már eddig is nagy segítséget nyújtottak, ami nélkül nem lehetne a mostani állapotában a Labor Café.
Tudtad-e?
- Egy 2013-as metaanalízis 14 különböző kutatás eredményeit foglalta össze, és azt találták, hogy az (55 éves és annál idősebb) önkéntességet vállaló emberek hosszabb életről számolnak be. Az önkéntesség tehát növeli az élettartamot.
- Ugyanebben a tanulmányban azt állapították meg, hogy az önkénteskedők halálozási rizikója 47%-kal csökkent.
- 65 éves kor felett az önkéntességnek pozitív érzelmi és fizikai hatásai vannak, és növeli a teljesítmény-érzést.
- Egy 2013-as kanadai tanulmány szerint az önkénteskedő tinédzserkorúak kevésbé hajlamosak szívbetegségekre.
- Egy 1997-es, a Duke Egyetemen végzett kutatás során azt találták, hogy azok a személyek, akik szívinfarktusuk után önkénteskedtek, kisebb mértékű kétségbeesésről és depresszióról számoltak be, mint azok a társaik, akik nem.
- Az önkénteskedők nagyobb mértékű céltudatosságról is beszámoltak.
- Az önkéntesek 32%-a 35-44 év közötti.
FORRÁS: http://www.creditdonkey.com/volunteer.html
kép forrása: http://www.trulymadlychicly.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése