Egy lelkes önkéntes (Tombor Tünde) gondolatai... a kezdetektől

Tombor Tünde önkéntesünk gondolatai:

Akár önkéntesként kérdeznek, akár magánemberként, hogy mi is az a Labor Cafe, milyen hely, akkor mindig elgondolkodom és rájövök hogy néhány szóban, mondatban nem is lehet elmondani. Most összeraktam egy rövid kis szösszenetet 😊

Amikor a kezdetek-kezdetén betértem a kávézó falai közé..már az ajtón belépve éreztem, hogy ez más mint, amit bármikor is láttam eddig. Költői képpel kifejezve: Lágy szellőként cirógatott meg a hely szelleme. Néhány mondatban meghallgattam mi is ez a hely, és már akkor tudtam…a része szeretnék lenni, mert ennek van értelme…és önkéntes lettem 😊 

Amit én látok, és kiemelendő, hogy a kávézóba betérő bárki, legyen az fiatal vagy idősebb, nyugisabb vagy pörgősebb, kikapcsolódásra vagy éppen beszélgető társakra vágyó...itt mindenki megtalálja a helyét....És ez tényleg egy olyan hely...😊 amely teret biztosít mindenkinek mindenre (persze az ép ész határain belül) 😊...olyan mint egy kincses ládika 😊 Egyedi, varázslatos, mégis közvetlen, hívogató és nem hivalkodó, egyszerű mégis nagyszerű...egy olyan Hely, amely lüktető érként hálózhatja be a kis életünket és dobogó szíve, éke lehet a városnak. Egy hely, mely megtölti a mindennapokat érdekes és hasznos információkkal, ugyanakkor a nyugalom szigete is, feltölti a betérő embereket... Hihetetlen de igaz...pont az által hogy, belépve a kávézóba már érzed a kötetlenségét mégis tudod a határokat de ez nem az a korlátozó fajta....a gyermekek örömmel töltik itt az idejüket és mi felnőttek ugyanezt a feltöltő, fesztelen gyermeki örömöt élhetjük itt át, amely sajnos sok mindenki életében többek között a rohanó életmód miatt háttérbe szorul...pedig erre igenis szükségünk van!!! Arról nem is beszélve, hogy látni az adakozó kedvű emberek kedvességét, őszinte mosolyát, ahogyan beérkeznek az ajtón...az fantasztikus...Tehát még egy pozitív töltés...olyan mintha megölelnének téged is .... Nem kell mindig negatívan élni, szemlélődni...Ezen a helyen látod ha akarod, ha nem, a jót 😊 Látod mert folyamatosan szembe köszön 😊 de nem csak amikor egy-egy adomány érkezik hanem, amikor körbe nézel, ahogyan ülsz az asztalodnál, vagy amikor készíted a finom kis kávédat, szörpidet, teádat....mert minden de minden az adományokból, felajánlásokból van körülöttünk itt 😊 Akaratlanul is érzed azt a sok-sok szeretetet....Ez a HELY tanít minket!!! Tanít megélni a kis örömöket, meglátni a jót a mindennapok rohanásában, lelassít, és láttatni hagyja az élet nem csak rohanó percek sora, hanem megélt másodpercek öröme....Egyszerűen minden érzéket feltölt....Különleges, meseszerű, de igaz!!!! El kell látogatni ide!! 

Lehet hogy ez a hozzászólásom nem éppen egy "hivatalos szöveg" amivel egy vállalkozót meg lehet szólítani, inkább az itt megélt idő hatása. Ez is a hely sajátossága, hogy ilyen gondolat sort indít el, egy olyan emberben, aki már járt a kávézóban, vagy amikor teheti aktív résztvevője, segítője annak,mint én is. Azt kívánom azoknak akik olvasták ezt a néhány sort és még nem jártak nálunk, hogy gyertek el, ismerjétek meg, töltődjetek fel. Ti pedig, akik töltöttetek már időtökből el a kávézó falain belül, akár egy kávé mellett vagy egy itt rendezett eseményen belül, gyertek még…töltsétek meg a teret…ismét…leljétek kedvetek…és adjátok tovább az élményeket. Gyertek önkéntesnek is akár. Te is része lehetsz ennek a kis lüktető színfoltnak. 

A zárszóm, hogy Ismerjétek meg és érezzétek át a Labor Labor Café nagyszerű szellemét! 😊

Tombor Tünde

Ha az önkéntes tollat ragad... (Kövesdi Levi gondolatai)

Van egy hely…

Most akkor tavasz van, vagy tél? - teszi fel a költői kérdést az ártatlan szemlélődő, miközben épp kitekint a Labor Cafe nagy üvegablakain. Szóval pénteken kísérleti nyúl lettem a Laborban, persze most nem illegális tudatmódosító szerek hatását tanulmányozom apró sejtjeimmel, hanem egy adományokból működő kávézó közösségre gyakorolt hatását.

10-re érkezem a volt pártház alá. Az időjárás által mutatott törvényszerűségek változása globális, csakis ennek köszönhető, hogy kb. 60 évvel ezelőtt erőszakos verőlegények alkottak itt kissé elcseszett közösséget, most diákok, kézművesek, barátok, családtagok adják egymásnak a kilincset itt. A dekoráció kedves, szelíd, színes, és visszafogott, és mindet adták. Jó szívvel, kötelességtudatból, vagy épp azért, mert a közösség mindenkinek fontos. Fekacs, a gazdasszony kávéval fogad, a köszönet és jó szó bár nem elvárt, mégis fontos része a közösségépítésnek. Nem bánom, szívesen:). 

Én az utcáról jöttem be. Végtelen kóborlásnak tűnő életem újabb állomása alkalmas helynek tűnik arra, hogy legutóbbi közösségmegtartó tevékenységem tapasztalatait leszűrjem. Érzékeny fiú vagyok, a szeretet gyógyít, a gyűlölet fáj. Gyerekkorom óta arról álmodom, hogy együtt vagyunk családdal, barátokkal, szülővárossal, országgal, világgal. És minden békés, boldog, és mindenki derűs, szeretet van, mert a szeretetlenségből most már elég. 

Nyílik az ajtó, felnézek a gépből, diáklányok iskola után, betérnek egy teára, helyet foglalnak, cseverésznek, mint a felnőttek, meg-meglibben a függöny, lobban a mécses, a terefere végén a becsületkasszában csörög az adomány. Ez itt így megy. Adomány van, a business másodrangú. Tudom kissé fura, úgy hozzászoktunk már ahhoz, hogy pénz beszél, mi meg ugatunk, és mégse derűsebb közösség a világ. Itt meg megfordult a dolog. A pénzünk nem „annyira” fontos, inkább az hogy kik vagyunk, és mit tudunk adni. Egy pillanatra a múltba révedek. Egy 14 éves felnőtt nő mondta: „adj egy mosolyt”. Bölcs gondolat, elkísér. Mert egy mosolyra talán mindenki képes. Aki nem, annál ott van a mélyszegénység. 

Aztán a nyíló ajtó visszaránt a múltból. Gyerekek érkeznek a közeli iskolákból, már jártak itt, ők érzik, „hogy övék a hely”, teáznak, müzliznek, adományoznak, játszanak. Tanulják a világot, a kávéházi etiketett, ők talán már nem undorodnak attól, ha valami nem méregdrága, csak úgy van. Jönnek ismerősök, barátok, kissé keserű észrevétel, hogy vannak akik bratyizással akarják megoldani az adományt, de végül is leszarom. A Végén úgyis mindannyian elszámolunk. 

Kint közben lassan esteledik, reménykedem, hogy a kávézó melletti térplasztikát valaki megszabadítja végre, és a leláncolt öntvény talán betér majd egy teára. Mert a mocskos múltra nem feltétlenül kell mocskosan gondolni. Közben megjön Papás, Fekacs elszalad sakkészletért, amiből aztán hiányzik egy fekete paraszt, de a Laborban van megoldás erre is. Mert ez egy ilyen hely. Segít megoldani azt, amit nem lehet pénzért megjavítani. 

Aztán telnek a napok. És megint itt ülök. Tele van a Labor Cafe, megy a tere-fere. A közösségre gondolok, miközben kirakok az asztalra egy kis karácsonyi ajándékot. Még tavaly kaptam, egy vidám malacka az, fenekén egy táltosgombával. Aki adta, azért (is) adta, hogy szerencsét hozzon nekem. Pici ajándék, szinte észrevehetetlen, de nekem mennyei adomány. És működik. Mert jó helyre jutottam, és szerencsés vagyok, mert adhatok. Ilyen ez. Főleg, ha van egy hely...

Kövesdi Levente Szabolcs